Elérkeztünk ahhoz a Picard epizódhoz, melyet az újságírók szűk körének január végén előzetesen kiadott screener-csomag utolsóként tartalmazott. A The Bounty valóban tekinthető egyfajta évadcsúcspontnak, s nem csak a vendégszereplők és vizuális utalások nyüzsgése, hanem a releváns párbeszédek, és az egész évadra hatást gyakorló fordulatok teszik indokolttá a korai hozzáféréssel rendelkező kritikusok elismerését. Az epizódértékelő spoilereket tartalmaz.
Miközben a Csillagflotta a Titanra, Vadic pedig a lehetséges segítőire vadászik, Beverly tájékoztatja Picard-t, hogy Jack örökölte tőle azt a genetikai hibát, amely végül az irumodikus szindrómához vezethet. Az ebből kibontakozó párbeszédek Picard és Jack között rendkívül őszinték és meggyőzőek. Különösen igaz ez a kettejük közötti második beszélgetésre az epizód vége felé, a megfigyelőteremben, ahol Jack elismeri, vannak erények és jó tulajdonságok, melyeket kifejezetten az édesapjától örökölt. Az, hogy Jack sajnálatát fejezi ki Riker elrablása miatt, illetve Hétkilenceddel vagy a LaForge-lányokkal igazán nyitott és barátságos hangnemet tanúsít, egyre inkább azt jelzi, hogy akarva-akaratlanul része lesz Picard „Csillagflottás családjának”. Nehéz viszont elhinni, hogy Dr. Beverly Crusher az évek során csak most veszi alaposabban szemügyre a saját fia DNS-ét, főleg azért, mert már a születése előtt tudott Picard genetikai hibájáról. Szintén megalapozatlannak tűnik az, hogy Jack vízióit is ez alapján próbálja, visszamenőleg is megindokolni.
Picard és a LaForge-család
Az aggasztó gondolatoktól Raffi és Worf érkezése távolít el minket, utóbbi esetében megfelelő zenei aláfestéssel, és sziporkázó egysorosokkal alátámasztva a TNG-reunion hangulatot, mely ebben az epizódban gyakorlatilag teljes is lesz, és dinamikáját elsősorban a Worf-Riker duó kiváló kémiája hordozza. Először látunk hagyományos értelemben vett eligazítást a konferenciateremben, ahol Worf a Deep Space Nine tévésorozat utolsó évadát, illetve az azután történteket próbálja összefoglalni a résztvevőknek (és a nézőknek). Hamar indokolttá válik az epizód címe is, legalábbis az egyik értelmében: mivel a portálfegyver ellopása csak elterelés volt egy annál sokkal jelentősebb dolog eltulajdonításának tényéről, nincs mit tenni, „követni kell a füstöt”. Szerencsére önkéntesekből, és a hangulatos beszólásokból nincs hiány, ha pedig még a Daystrom-űrállomásra behatolni szándékozó különítmény átlagéletkorát is figyelembe vesszük, akkor tényleg egy jövőbe áthelyezett „Feláldozhatók”-epizódot nézhetünk.
fotó: Paramount+
Az Athan Prime körül keringő klasszikus kialakítású űrállomás ad otthont a Flottamúzeumnak, Geordi La Forge birodalmának. Pozíciója alapján ő a jelenlegi legmagasabb rangú tiszt Picard egykori legénységéből, és ami még fontosabb, a tisztes flotta-karrier mellett családot is alapított. Tekintettel a karakterének a TNG-ben bemutatott ívére, főleg a magánéleti kudarcaira, ez igen szép fejlődés a számára. Úgy tűnik, a sorozat alapkoncepciója, miszerint Picardot régi vagy új társai előbb-utóbb megvádolják valamivel (jogosan vagy jogtalanul), makacsul tartja magát, és az előző két évaddal összhangban az admirális fogadtatása itt sem barátságos. LaForge egy feszült és őszinte párbeszédben fejti Picard felé a neheztelését, hiszen egykori kapitánya itt már nem csak őt, hanem a Flottában szolgáló lányait is veszélybe sodorja a kétes misszióval, ezért határozottan megtagadja a támogatást. Az édesapjától régóta elidegenedett, a Titan kormányosaként szolgáló Sidney viszont ragaszkodna ahhoz, hogy a hajón maradjon a küldetésre.
Úgy tűnik, a korral és a ranggal együtt LaForge is rugalmatlan és feszült emberré vált, gyakorlatilag az ellenkezője annak, ami a TNG-ben jellemezte. Worf és Riker jó példák arra, hogyan lehet úgy fejleszteni a karaktereket, hogy közben szimpatikusak is maradjanak. Habár Geordi és Picard párbeszédében az érvek mindkét oldalról meggyőzőnek tűntek, a két személy idegenül hatott, és ez nem először fordul elő a sorozatban a visszatérő karaktereket illetően. Geordi érvelése ráadásul alapvetően emocionális alapú, hiszen, ha tisztán és logikusan gondolkozna, belátná, hogy a lányai sosem lennének biztonságban egy olyan Csillagflottában, amelybe az Alapítók beszivárogtak, Picard küldetése tehát szükségszerű.
Egy másik ellentmondás a régmúlthoz képest, hogy a sorozat harmadik évada, Riker, és Dr. Crusher után, Geordie esetében immár harmadszor igyekszik meggyőzni minket, hogy a Csillagflottánál való tevékenység és a családalapítás nem igazán összeegyeztethető. Ez ellentmond az Enterprise-D-n bemutatott életnek is, ahol családok voltak a fedélzeten, sőt, tulajdonképpen Geordi saját élettörténetének is, aki maga is egy Csillagflotta kapitány gyermekeként nőtt fel, és ebből következően ugyanolyan emancipációs folyamaton mehetett keresztül ezzel kapcsolatban, mint most a lányai, Sidney és Alandra. Sajnos ez a kezdeti párbeszédeikben alig tükröződik, később viszont az epizód egyik nagyon szép jelenete, ahogy Sidney-nek sikerül megváltoztatnia édesapja véleményét, azzal, hogy emlékezteti őt arra, amit egykor a lányainak tanított.
A feszült pillanatokban könnyed felüdülést jelentett a La Forge-lányok és Jack között felépülő jó kémia, a Bounty álcázójának eltulajdonítása és üzembe helyezése ráadásul hihető módon szolgált alkalmat a családi konfliktusok ideiglenes feloldására is. Szintén idesorolhatjuk Jack és Hétkilenced közös jelenetét a hajómúzeum böngészése közben. Mindkét személy véleményére kíváncsiak voltunk a hajótípusokról, és ezek a hozzáfűzött megjegyzések kiemelték a szituációt a fan-service érzésből, bár tulajdonképpen Hetes és Jack pont úgy kommentálták a hajókat, mintha két Star Trek-rajongó beszélgetne egymással. Az, hogy Jack Crusher hordoz néhány vonást Kirk kapitány jelleméből, eddig sem volt titok, lásd a fenti laza flörtölést Sidney-vel, de erre utalhat a Constitution-osztályú Enterprise iránti lelkesedése is. Érzelmileg nagyon megragadó volt az is, amikor Hétkilenced elmondja Jacknek, hogy mit jelentett neki a Voyager és a legénysége. Hasonlóan megható, mikor Geordie bevallja Sidneynek, mennyire büszke rá. Ebben a sok szereplőt és rengeteg akciót felvonultató epizódban ezek a pillanatok igazán értékesek voltak.
fotó: Paramount+
M-5-10
A Star Trek referencia-parádénak számító epizód száznál is több vizuális és szóbeli utalást vonultat fel az elmúlt több, mint 50 évből. Az évad egyik csúcspontjának szánt helyszín, a Daystrom-állomás roskadozik az easter eggektől, nem csoda, hiszen a Flotta kísérleti (és tiltott) technológiáinak gyűjteményéről van szó, néhány igazán különleges darabbal, melyek sokkal alaposabb magyarázatot is megérdemelnének. Ehelyett revüszerű kalauzolást kapunk, és inkább a szereplők reakciója, ami miatt megérte leforgatni ezeket a jelenteket. Az egyik fénypont nyilvánvalóan Worf és a génmódosított tribbli találkozása. Persze rengeteg kérdést fel lehetne tenni, például, hogy miért tárolják a veszélyes talaron-sugárzót, a Genezis-torpedót, vagy épp magát Kirk-kapitányt a sötét folyosókon elhelyezett vitrinekben.
Sokkal érdekesebb azonban az állomást őrző mesterséges intelligenciával való kommunikáció: a holografikus varjúval, a különös dallammal és egyéb furcsaságokkal felvezetve az évad egyik legjobban várt, előre beharangozott karakter-visszatérését: a Data által futtatott Sherlock Holmes-programokból ismert Moriarty professzort. Bár sok rajongó állandó jellegű szereplést, sőt akár az évad főgonoszát, legalábbis egyik ígéretes antagonistáját várta a Daniel Davis által alakított mesterbűnöző öntudattal rendelkező hologramjától, ez a rövid megjelenés is tökéletes alakítás volt, hátborzongató pillanatokkal. A varjú, Moriarty, és a Riker által fokozatosan visszafejtett dallam a parancsnok Datával való legelső találkozásához vezet, egyszersmind egy flashbackhez Az új nemzedék pilot epizódjából.
Az, hogy Brent Spiner hogyan bújhat sokadszorra is Data bőrébe, magyarázatra szorul, ezt Altan Soong hologramja kielégítően összegzi, és a motivációja is hihető, bár mindezek mellett Worf felismerése sokkal izgalmasabb, miszerint ez a mesterséges intelligencia nem a Daystrom-állomás jegyzékét őrzi, hanem ő maga az adatbázis, mely alapján kiderülhet, mit is tulajdonítottak el az állomásról. Az M-5-10 szintetikus gólem egy személyben egyesíti B-4, Lore, Lal, Altan Soong és Data személyiségét, ami természetesen rendkívüli jutalomjáték lehetőség Brent Spiner számára, aki valóban képes arra, hogy rövid idő alatt váltogatva, különböző habitusokat öltsön magára. Ebből hamarosan, M-5-10 aktiválásakor is ízelítőt kaptunk, de a következő epizódokban biztosan többet fogunk látni.
Bár Data visszatérése csak részleges és közvetett, a sorozat hátralévő részében való jelenléte mindenképpen csökkenteni fogja az első évad megható záróepizódjának értékét, Data és Picard búcsújelenetének súlyát. A drámai bejelentés pedig, miszerint maga Jean-Luc Picard az, akit elvittek a Daystrom-állomásról, szintén az első évad tematikájának lezártságát tűnik megbontani. Az írók fegyelmezettségére utal viszont, hogy nem a fenti jelenetet választották utolsónak az epizódban, kétségkívül erős hatást elérve, hanem egy régóta várt családi találkozást, és egyúttal Deanna Troi visszatérését, aki két szóval is relevánsabb mondanivalót közölt Riker felé, mint Vadic az egész azt megelőző jelenetben.
Röviden
Christopher Monfette forgatókönyve végeredményben azt a kérdést járja körül, hogy milyen tulajdonságok öröklődnek a szülőkről az utódokra, és azt, hogy ez hogyan hat később azok személyiségfejlődésére, értékrendjére és gondolkodásmódjára. Ezek a kérdések tükröződnek a bemutatott karakterviszonyokban és párbeszédekben: Picard és Jack, Geordi és Sidney, Altan Soong és M-5-10, de közvetve Hétkilenced, valamint a Riker-Troi család esetében is. Az akció-és a nosztalgiafaktor mellett, ez az epizód - ahogy több megelőző rész is - érzelmi és karakter szinten is nagyon jól működik.
