Terry Matalas showrunner ült a Star Trek: Picard sorozatzáró duplaepizódjának rendezői székébe, szélesre tárva az ajtót az évad legnagyobb revelációja, egy agyzsibbasztó retcon, és a sorozat legfényesebb nosztalgia-tűzijátéka előtt. Az epizódértékelő spoilereket tartalmaz.
A vörös ajtó, a zöld szörny, és a füllentő Matalas
Úgy tűnik, Deanna Troi karaktere rádupláz az előző epizód végi cliffhanger-re, és a cold openben gyakorlatilag megismétli azt: Troi válasz nélkül távozik a tanácsadói irodából, miután Jack-kel mentálisan összekapcsolódva, "helyette" benézett a rettegett vörös ajtó mögé. Szerencsére nem a következő részig kell várnunk, hogy megkapjuk a feloldást, és egyben a tripla csavart: a Picard sorozatban immár harmadszor is a Borg (egy bizonyos változata) a finálé főfogása. Bár a felvezetés kellően feszült volt, és mind Marina Sirtis, mind Ed Speleers meggyőzően alakított, a kivitelezés olcsónak hat: az ajtó mögötti térben valahol, egy Borg kocka lebeg – ezt sokkal szofisztikáltabban is be lehetett volna mutatni, például a kocka belső tereinek megjelenítésével, vagy éppen az ajtón benyitva borg folyosókra, járatokra jutva, esetleg a vörös indák átmehettek volna a Borg fülkéket összekötő vezetékekbe, és persze dolgozókat is mutatni kellett volna. Persze maga a Kocka lehetett egy puszta látomás is, ehhez viszont fölösleges volt az ajtó képzete, ráadásul ezt a motívumot már a második évadban is alkalmazták, a Picard anyjával kapcsolatos látomásokban.
A felfedett rejtély viszont, nem is említve a későbbi felismeréseket és következtetéseket, valódi nagyágyú a Star Trek kánonban, és Picard életrajzát is alaposan átírja. Ez alapján, Picard/Locutus révén Jack egyfajta borg/ember hibrid evolúciót képvisel. Picard 35 évvel ezelőtti asszimilációja egy titkos Borg-kódot hagyott a DNS-ében, és ez mostanra a Borg szuperfejlett asszimilációs eszközévé fejlődött. Míg azonban Picard az asszimilációja során kapott borg transzmitter gén által csak „vevőként” működött, Jack már teljes funkciós továbbfejlődés, hiszen irányító is, vagyis képes vezérelni a többi emberben a transzporter rendszer által elhelyezett vevő géneket. Az, hogy Picardot genetikailag módosította a Borg, és ezt a módosítást fiára is átörökítette, már ez is eléggé felkavarja mindazt, amit róla, vagy épp a Borg működéséről eddig tudtunk, de hogy a föderációs transzporterek ontják magukból a kvázi elő-asszimilált embereket, elég hardcore retcon a kánonban.
Picardra tehát már nem csak a Wolf 359-es támadás sötét emléke nehezedik, mikor tehetetlen eszközként használta fel a Borg, de úgy tűnik, ez a kihasználás az emberré visszaalakítása után is folytatódott, és mostanra valószínűleg már milliárdokat érint. Érdekes viszont, hogy Jack tulajdonképpen a Borg legjobb változatát jeleníti meg: mindvégig kapcsolatra, egységre, közösségre vágyott, de nem pusztító, hanem világjavító vagy egyesítő szándékkal. Más szempontból viszont megérhetjük Troi szigorát is, akinek a protokollokat is követnie kell, és Jack befolyásoló képességei valóban veszélyesek. Ez legkésőbb akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az őrséget is szülei ellen fordítja, és könnyűszerrel megszökik a Titanról. A Jacket szólongató titokzatos hangról hamar kiderül – de legkésőbb a stáblista után – hogy Alice Krige-hez tartozik, aki a Kapcsolatfelvételben és a Voyager fináléjában is a Borg Királynőt alakította. Ha már a Voyagert említjük, és Janeway kapitány áldásos borgellenes tevékenységét, úgy tűnik, az akkor okozott károk még mindig fennállnak a kollektívában, ezt a Kocka fedélzetén is láthatjuk, és a Királynő valószínűleg a Borg következő fejlődési fokát képviselő Jacktől remél segítséget. A Kockán egy rövid filozófiai eszmecsere után Jacket minden komolyabb ellenállás nélkül asszimilálják, és belőle lesz "Võx", Locutus utódja és így a Borg új hangja.
Terry Matalas showrunner viszont megkönnyebbült lélekkel járhat az epizód premiere óta: a twitteren a rajongók felé egyébként meglehetősen nyitott író-producer ugyanis hónapokig volt kénytelen tagadni azt, hogy a Borgnak bármi köze is lesz majd a sorozat 3. évadához. Most már nyilvánvaló: a Star Trek: Picard az igazán velős borgos sorozat megannyi Star Trek iteráció közül.
fotó: Paramount+
Antianyag- és easter egg-tűzijáték
Mivel az alakváltókkal karöltve a Borgnak sikerült úgy manipulálnia a Csillagflotta összes hajójának transzporterrendszerét, hogy a legénység minden 25 év alatti tagját távolról tudják asszimilált dolgozóvá változtatni, ráadásul a föderációs hajók immár teljesen összehangolt kötelékben képesek együttműködni, nincs akadálya egy globális asszimilációnak. A Borg már a Kapcsolatfelvételben megkísérelte az emberiség teljes beolvasztásának egy könnyebb módját, visszautazva a Föld múltjába, hogy a teljesen védtelen emberiséget a múltban asszimilálják, ezt akkor az Enterprise-E legénysége megakadályozta. Az invázió másik alapja, az összehangoltan működő hajók egyébként már mindkét jelenkori Star Trek animációs sorozatban okoztak gondot: a Lower Decks 3. évadjának záróepizódjában egy új generációs automatizált flotta okozott majdnem végzetes pusztítást, a Prodigy első évadának második felében pedig a U.S.S. Protostar fedélzetén elrejtett fegyver volt pusztító hatással minden, a hajóval kommunikációs kapcsolatba kerülő más föderációs járműre.
A teljes Borg inváziót megelőzendő a Titán azonnal a Földre repül, hogy figyelmeztesse a Csillagflotta vezetését. Az Archer kapitány vezette Enterprise NX-01 űrhajó 2151-es első útjának 250. évfordulójára emlékező Frontier Day alkalmából nagyszabású föderációs ünnepséget tartanak a Föld térségében, amelynek alkalmából számos ikonikus csillaghajó – gyakorlatilag szinte az egész aktív föderációs flotta – jelen van a helyszínen, a díszbeszédet mondó Elizabeth Shelby flottaadmirálissal az Enterprise-F fedélzetén. Csillaghajó-, és Star Trek Online rajongók a pompásan kivitelezett, kánoni produkcióban először látható, F jelzésű Enterprise szépségében gyönyörködhettek, a TNG-fanok pedig a Két világ legjava duplaepizódban sokak által megkedvelt Elizabeth Dennehy visszatérését ünnepelték.
Szép lehetett volna egy Rikerrel való személyes találkozás is, de sajnos Picardnak már csak épp annyira marad ideje, hogy figyelmeztesse Shelbyt az alakváltók beszivárgására, és a közelgő borg támadásra. De már túl késő: a flottában alkalmazott új kötelékmódnak köszönhetően a Borg néhány percen belül átveszi az irányítást a Csillagflotta összes hajója felett, és az armada megindul a Föld felé. Mindeközben a Titan is a távolról asszimilált fiatal tisztek kezébe kerül, köztük vannak Geordi lányai, Alandra és Sidney is. A helyzetet megoldandó, Picard, Riker, Geordi, Data, Deanna, Worf és Beverly egy űrkomppal a Flottamúzeumba repül, Hetes és Raffi viszont a Titánon maradnak, ahol végig kell nézniük, hogy Shaw feláldozza magát a csapat kimenekítése érdekében, de előtte még lerója tiszteletét Hétkilenced előtt, és hivatalosan is átadja neki a parancsnokságot.
fotó: Paramount+
Enterprise-D remastered
A Flottamúzeumba érkezve Geordi felfedi a 12-es hangár legjobban őrzött titkát, ahol a teljesen felújított Enterprise-D található. Az elsődleges irányelv megkövetelte, hogy a technológiai fertőzés megelőzése érdekében a csészealjszekciót elszállítsák a kényszerleszállás helyszínéről, a Veridian III-ról, majd Geordi nagy gonddal, titokban elkezdte restaurálni a kiszolgált hajót, a megsemmisült hajtóműszekciót pedig egy másik járműével helyettesítette. Az Enterprise-D nem csupán nosztalgiatűzijátékot szolgáltatni van jelen: a közel 40 éves hajó, a flotta modern hajóival ellentétben teljes egészében „analóg” módon működik, a hajók rendszereit összekapcsoló, és azokat távvezérlő protokoll nincs rá hatással, így valóban ez az utolsó esély a Csillagflotta megmentésére. Az Enterprise-D visszatérése valószínűleg a legérzelmesebb Star Trek-pillanat a 2000-es évek óta, és nem csak a megrögzött rajongók számára. Már a hajó külső megjelenítése igyekszik az eredetit a lehető legpontosabban követni, és gyakorlatilag tökéletesen megfelel Az új nemzedék felújított, remastered változatában páratlan minőségben látható, fizikai modellel készült hajófelvételeknek.
Az Enterprise-D hídját teljes egészében fizikai díszletként, kiegészítő vizuális effekteket nélkülözve alkották újra a díszlettervezők, többek között a legendás Michael Okuda vagy Doug Drexler vezényletével, mindez három hónapnyi munkát jelentett a kezük alatt dolgozó mintegy félszáz ember számára. A kialakítás során teljesen követték az eredeti felvételeken is látható hajóhidat, a térbeli elrendezésben, praktikus okokból a szélesvásznú képarányhoz igazodva (az eredeti, illetve remastered változat is 4:3-as aránnyal dolgozik). A kilencedik epizóddal, úgy látszik, végleg lezárható a bottle show epizódok sora, a látvány nemcsak meggyőző, de lenyűgözően szép, retro stílusú kulisszákat kaptunk a záró két epizódra, melyek úgy néznek ki, mintha visszautaztunk volna 1987 nyarára, az eredeti díszletek megépítésének korába.
A készítők valóban megtisztelték a TNG színészeit a részletekre való odafigyeléssel, és rengeteg energiát fektettek a régi díszletek életre keltésébe. Az Enterprise-D világos és színes hídja szinte gyógyhatással van a néző szemére a Titán sötét helyszínei után. A jelenet jól tervezett dramaturgiája megerősíti a látvány üzenetét: a fények és a konzolok fokozatos bekapcsolása, az egyes szereplők reakciójának megmutatása, a kameramozgások mind megfelelnek annak, ahogy ezt az ünnepélyes pillanatot elképzeltük magunkban. Worf kelletlen morgásai vagy Picard szőnyeges poénja pedig épp a megfelelő mértékben lazította a megható jelenetek hangulatát.
Röviden
A Võx elsősorban érzelmi szinten teljesít kiválóan az évadban. Narratív oldalon a felfedett rejtélyek száma és hatása túlterhelne minden más epizódot, főleg a rendkívül gyors elbeszélői tempóval karöltve, itt a pörgős cselekményt a nosztalgikus érzések hűtik le a néző által fogyasztható szintre. A múltidézést ráadásul felsőfokon művelik az epizód készítői, valószínűleg minden eddigi újgenerációs Star Trek-sorozatnál többet fordítva annak hiteles ábrázolására. Egy jól ismert karakter-vagy hajónevet bármikor be lehet dobni a forgatókönyvbe, még egyik-másik veterán színész szerepeltetése sem jelenthet komolyabb kiadást, de ilyen komoly és részletgazdag díszlet-újraalkotás általában csak egész sorozatok, vagy mozifilmek számára szokott elkészülni, így csak remélni tudjuk, hogy ez a csodálatos helyszín nem csak a sorozatzáró epizód kulisszája lesz.
